Dokumentumfilm is lehetett a Mátrix

Néhány fizikus komolyan eljátszik a gondolattal, hogy az univerzumunk – és ezzel együtt a teljes valóságunk – csupán komputerszimuláció, és valójában nem is létezik. Sőt egyesek szerint mi magunk sem létezünk, csak egy hatalmas virtuális világegyetem építőelemei vagyunk. Minderre pedig szerintük a fizikai törvényekben megbújó „hibák” jelentenék a bizonyítékot.

Ha önöknek déja vu érzésük lenne a felvezetőben beharangozott történettől, az vélhetően nem a véletlen műve. Hiszen, mint az 1999-es hollywoodi szuperprodukció óta tudjuk, a déja vu hibát jelez „a Mátrixban”, arra utal, hogy a működtető idegenek, öntudatra ébredt robotok, esetleg maga az internet kívülről belepiszkáltak valamibe. Noha nehezen érthető, hogy a feltételezett szimuláció működtetői miért engednék meg, hogy globális szerepjátékuk figurái – az emberek – rájöjjenek, hogy bábok csupán, e hipotézissel, mint a Space.com cikkéből kiderül, meglepően komoly kutatóintézetekben, például az Oxfordi Egyetemen dolgozó (igen médiaérzékenynek tűnő) kutatók is aktívan foglalkoznak.
Lássuk hát, hogy mi szerintük az általunk ismert valóság mögött rejlő igazság!
Nick Bostrom filozófus, az intézményben működő, az emberiség jövőjével foglalkozó kutatóintézet igazgatója szerint például a rendelkezésre álló ismeretek egyáltalán nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a valóság csak egy technológiailag rendkívül fejlett civilizáció virtuális alkotása legyen. Persze azt maga a filozófus is érzékeli, hogy ez az elmélet így még semmivel sem több, mint a Mátrix című film szinopszisa. Ezért annyit azért még hozzátesz, hogy ellentétben az alkotással, maguk az emberek sem léteznek a valóságban, hanem minden egyes idegsejtjük alprogram csupán, életük pedig afféle algoritmus egy hatalmas szerver áramköreiben.
A Wachowski testvérek sci-fije megtermékenyítőleg hatott sok kutató számára, akik a tudomány és a bulvár határmezsgyéjén mozognak. Ugyanakkor a filmben vázolt világkép korántsem volt forradalmian új, hiszen évezredes előképei is vannak. Az i. e. IV–III. században élt Platón híres barlanghasonlatában gyakorlatilag felvázolja a Mátrix kereteit. Szerinte a valóságról alkotott képünk ahhoz az árnyjátékhoz hasonlatos, amelyet egy barlangban leláncolt, a kijáratot soha meg nem pillantó rabok látnak a falon. Ott csak a kijárat előtt gyújtott tűz fényében táncoló alakok eltorzult árnyképei jelennek meg, amelyek csupán hitvány leképeződései a valóságnak. Az elménkkel felfogható valóság megkérdőjelezése sok későbbi filozófus munkásságában megjelenik. Descartes szerint elképzelhető, hogy egy általa csak gonosz démonnak nevezett létező képes beavatkozni tudatfolyamatainkba, és elhitet velünk bármit, amit csak akar, akár a teljes világot is. Ettől fogva semmiben sem lehetünk biztosak.
Persze a Mátrix inspirálta modern elméletek fizikai bizonyítékok nélkül alaptalan spekulációk csupán. Csakhogy vannak elméleti fizikusok, akik a fizika legalapvetőbb törvényeiben látnak a megtervezettségre utaló jeleket. Például jelenlegi fizikai világképünk hiányosságai, a jelenségek egyelőre kevéssé értett részletei, ellentmondásai mind értelmezhetők a véges számítási kapacitás és tervezési hibák bizonyítékaiként.
Silas Beane elméleti fizikus és munkatársai a Bonni Egyetemen néhány éve azzal kerültek be a hírekbe, hogy állításaik szerint megtervezték a kísérletet, amellyel eldönthető, hogy a világot érzékeljük, vagy (a dolog jellegéből fakadóan talán indokolt képzavarral) csak a Mátrix felszínét karcolgatjuk. Elméletük alapja, hogy a fizikai világ jelenségei általában végtelennek tekinthetők, a számítógépes szimulációknak ugyanakkor kell, hogy legyen határa. Tehát ha létre tudnak hozni egy olyan szimulációs keretet, amelynek segítségével pontosan leírhatnák az atomokat összetartó erőket és modellezni tudnák a kozmikus sugárzások viselkedését, az akár arra is utalhat, hogy a valóság maga is csak szimuláció.
Csak nehogy a felfedezés világgá kürtölése előtti pillanatban kihúzza valaki az agyukból a csatlakozót.

2015. augusztus 13.