Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. július 9.

Szétolvasott arckönyv

Tízéves a Facebook. Az internetes cég társadalmi beágyazottságát mutatja, hogy kevesen vannak, akik e rövid hírt ne értenék. Mára a közösségi hálózat mindennapjaink részévé vált. De vajon változtak-e ettől a mindennapjaink?



Az volt az igazi élet, amikor a régi szép időkben még nem bámultuk egész nap a számítógép képernyőjét, nem közösségi oldalakon beszélgettünk, nem internetes videojátékokon játszottunk, nem a mobiltelefonunkon néztünk filmet és hallgattunk zenét, nem műholdas helyzetmeghatározó rendszer segítségével kerestünk kocsmát a közelben. Ehelyett mezítláb futkároztunk a kertben, cseresznyét ettünk a fáról, vizet ittunk a kútból, papíron írtunk egymásnak leveleket, beszélgettünk egymással, és dalokat énekeltünk a tábortűz mellett – írta le valaki nosztalgikus gondolatait a Facebookra küldött bejegyzésében. A bejegyzést ezután milliók osztották meg egymással, és nevettek rajta hetekig. A nevetség tárgya nem is az volt, hogy az ismeretlen észre sem vette, hogy épp azt a médiumot használja technikaelutasító véleményének világgá kürtölésére, amely szerinte minden rosszat megtestesít, hanem a bejegyzéshez fűzött megjegyzés, amely az illető anyukájától származott: „Na, álljon meg a menet! Ha jól emlékszem, te gyerekkorodban még véletlenül sem mentél ki a szabadba. Ehelyett naphosszat a szobádban kuksoltál, miközben a Commodore számítógépedet püfölted, a bugyuta kvarcjátékaidon lőtted a földönkívülieket, a walkmant bömböltetted a füledbe, és persze a tévét bámultad reggeltől estig.”
A jelenet komikuma sokrétű. Egyrészt rávilágít arra, hogy amint egy technikai vívmány (így az internet és egyik vezető szolgáltatása, a Facebook) megszokottá, általánosan elterjedtté válik, lassan divatos lesz utálni azt. Még akkor is, ha el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Az anyuka hozzászólása pedig egy másik, a legutóbbi időkre jellemző jelenségre mutat rá: a Facebook többé már nem csak a fiatalok divatos kommunikációs eszköze. Mark Zuckerberg, az alapító szereti mondogatni: a Facebook felhasználói felnőttek, felnőtt maga a szolgáltatás is, és divatőrületből közszolgáltatássá vált. Olyan szerepet tölt be a föld lakosságának harmada-negyede életében, mint a telefon, a televízió, sőt a posta vagy a gázművek.
A Harvard Egyetem hallgatójaként Zuckerberg tíz évvel ezelőtt olyan számítógépes programot kezdett fejleszteni, amelynek segítségével a hallgatók fényképeit értékelhették a belépő felhasználók. Minthogy az egyetemen akkoriban még nem volt nyilvános internetes évkönyv (angolul facebook, „arckönyv”) a hallgatók fotóival, Zuckerberg egyszerűen betört a hallgatói számítógépes nyilvántartás szervereibe, és ellopta a képeket. Fegyelmi eljárás is folyt ellene, amelyet később megszüntettek. Talán belátták, hogy nincs sok értelme kirúgni Zuckerberget. A viharos gyorsasággal növekvő közösségi hálózata (amely először csak a Harvardon, majd a többi amerikai egyetemen, legvégül pedig bárki számára a világon elérhetővé vált) ugyanis olyan mérhetetlenül sok pénzt kezdett termelni, hogy az egyetemi diploma elvesztette számára a jelentőségét.
A Facebook mára a világ legnagyobb részén a legnépszerűbb közösségi hálózattá vált. Noha előtte is léteztek hasonló internetes szolgáltatások, ezek nagy részének esélytelenül kellett végignéznie, ahogy a piacra lépő óriás letarolja a piacot, és elcsábítja hajdani felhasználóikat. A magyar Iwiw, a Myspace és társaik azóta vagy megszűntek, vagy üres szellemvárossá váltak az elvándorló felhasználók után. A Facebook dominanciáját mutatja, hogy az internetes piac szinte minden más területét vezető Google sem képes vele versenyezni. Noha már több, Facebook-gyilkosnak beharangozott szolgáltatást is indítottak, ezek nagy része azóta bezárt vagy valódi felhasználók híján csak vegetál.
A Magyarországon kevéssé elterjedt Twitter mellett a Facebook világszerte szinte egyenrangú kommunikációs eszközzé vált a televízióval, a rádióval és az újságokkal. Sőt, mivel az üzenetek közzététele a közösségi oldalakon sokkal kevesebb közreműködő embert és infrastruktúrát kíván (csak egy telefon kell hozzá), a hírek gyorsaságában meg is előzi a hagyományos médiumokat. Kormányok, államfői hivatalok a legjelentősebb eseményeket gyakran a Facebook és társai segítségével hozzák nyilvánosságra. A közösségi média a protokoll részévé vált, például az angol királyi ház is beemeli használatukat a ceremoniális kellékek közé. Tavaly nyáron, amikor a világ jelentős része Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermekének születésére várt, a BBC így ismertette a születendő herceg világra jötte hivatalos bejelentésének tradicionális lépéseit. Először a születés hírét tartalmazó borítékot a kórházból a Buckingham-palotába viszik, ahol a királynő udvartartásának egyik képviselője átveszi azt, és tájékoztatja az uralkodót. Ezután a hivatalos születési okiratot a gyermek neméről és nevéről közszemlére teszik a palota kerítésénél, és közzéteszik a hírt a Twitteren, illetve a Facebookon.
Politikusok azzal kérkednek, hogy hány ezren, millióan „lájkolták” bejegyzéseiket, tehát hány felhasználó nyilvánította ki rokonszenvét irántuk. A H1N1-influenzajárvány, a tragikus időjárási helyzetek idején az egészségügyi, katasztrófavédelmi hivatalok aktívan használják a közösségi médiát arra, hogy az embereket tájékoztassák a közelgő veszélyekről, a legközelebbi segélyhelyekről, evakuációs tervekről.
Ahogy a Facebook a világot behálózó polippá fejlődött, árnyoldalai is megjelentek. Az emberek önként osztják meg üzemeltetőivel legféltettebb titkaikat, kapcsolatrendszerüket, politikai véleményüket. Ebben sokan félelmetes veszélyt látnak, láttatnak. Míg korábban a kormányok, titkosszolgálatok fondorlatos trükkökkel tudtak csak információt szerezni az állampolgárok magánéletéről, most már ők maguk tárulkoznak ki, abban a hiszemben, hogy kontrollálhatják, ki láthatja az információt. Sokszor kiderült már, hogy ez nem igaz, a Facebook a rólunk őrzött információt ugyanúgy átadja a titkosszolgálatoknak, mint üzleti partnereinek. Ha ez zavar minket, inkább távozzunk, mert változtatni ezen nem tudunk.
Miközben egyre több középkorú ember kezdi használni, azok, akiknek eredetileg kitalálták, a tinédzserek és az egyetemisták bizonyos felmérések szerint ráuntak, és otthagyják. Ennek fő oka – vélik az elemzők – az, hogy az ember nem szívesen osztja meg a szombat esti, kissé elvadult buli képeit ott, ahol tudja, hogy az anyukája és a nagynénikéje is látni fogja. Sokan a fiatalok elvándorlását a Facebook lassú agóniája előszelének láttatják. A Princeton Egyetem kutatói matematikai modellszámításokra hivatkozva kimutatták, hogy a fiatal generációk hiánya miatt néhány éven belül olyannyira csökken az aktív felhasználók száma, hogy lehúzhatja a rolót. A Facebook gunyoros válaszban egy másik modellszámítás eredményeit idézte, amelyet saját mérnökei végeztek. Ebben kimutatták, hogy a Princeton Egyetem hamarosan elveszíti összes hallgatóját, és inkább neki kell bezárnia.
A komolytalan csipkelődésen túl a legtöbb kommentátor egyetért abban, hogy pénzügyi szempontból sokkal előnyösebb a negyven-ötven évesek megnyerése, mert a felmérések szerint a távozók nagy része néhány év múlva úgyis visszatér, hiszen az ismerősökkel való mindennapos kapcsolattartáshoz egyszerűen szüksége van erre a közösségi hálóra. A tinédzserek különben sem költöttek egy fillért sem az oldalon, de még a reklámokat sem nézték meg, mert olyan programokat használnak, amelyek automatikusan kiszűrik a hirdetéseket.
(Ha netán az ön érzelmei is kihűlőben vannak a Facebook iránt, véleményének hangot adhat a Magazin facebook.com/magyarnemzetmagazin címen elérhető Facebook-oldalán.)

2014. február 8.