Bakancslista

Harmincöt évvel a forgatás után a Másfél millió lépés Magyarországon című televíziós sorozat készítői magas állami kitüntetésben részesültek. Az országos kéktúrán végigvezető természetfilm generációk felejthetetlen élményévé vált, és mérföldkőnek számított a stáb tagjainak életében is.

Füzér határában várt minket egy fiatalember, mint kiderült, a falu KISZ-titkára. Amikor megpillantotta a csapatunkat, felkiáltott: „Jöjjenek az elvtársak, mert az elvtársak már várják az elvtársakat a katolikus parókián!” És ott volt fölsorakozva a falu teljes vezetősége: a tanácselnök, a párttitkár, a tsz-elnök, a katolikus és a református pap – emlékszik vissza Sáfrány József, a Másfél millió lépés Magyarországon rendezőasszisztense a forgatás számára talán leghumorosabb jelenetére. Mint elmondta, a sorozat nem csak természetfilm volt. Kordokumentum-értékű keresztmetszetet adott a Kádár-korszak vidéki Magyarországáról.
Sok természetfilm készült az elmúlt évtizedekben hazánkban, de a Másfél millió lépés nem veszített népszerűségéből. Több ismerősöm (akik még meg sem születtek a film forgatásának idején) a sorozat hatására kerekedett föl, hogy hetekig tartó túrázással teljesítse az országos kéktúrát. A természetjárás divatos lett, a kéktúra pedig generációk bakancslistájának kipipálandó pontjává vált.

A sorozat ötlete az akkoriban a Magyar Televízió (MTV) ifjúsági szerkesztőségében dolgozó Peták Istvántól, a későbbi szerkesztőtől származott. Nagy hatást gyakorolt rá John Hillaby Gyalogszerrel Európában című könyve. Hillaby néhány évvel korábban elgyalogolt az Északi-tengertől a Földközi-tengerig. Peták István tehát azzal kereste meg Rockenbauer Pált, az akkor már közismert természetfilmest, hogy hasonló túrát lehetne tenni az országos kéktúra útvonalán, végig az Északi- és a Dunántúli-középhegységen. Sáfrány József visszaemlékezése szerint Rockenbauer olyan erős személyiség volt, hogy hiába nem tőle származott az ötlet, miután elfogadta az ajánlatot, a terv már az övé volt, és saját gyermekeként törődött vele. A leendő rendezőasszisztens akkor került be a produkcióba, amikor a televízió székházának aulájában találkozott a rendezővel és a szerkesztővel. Rockenbauer csak annyit kérdezett tőle, hogy lenne-e kedve ezer kilométert gyalogolni velük, Sáfrány pedig azonnal igent mondott. A stábtagok között a rendező régi munkatársai voltak többségben, de voltak, akik számára, Sáfrányhoz hasonlóan, egy csodával ért föl a felkérés.
– Az én életemben a Másfél millió lépés mindent megváltoztatott. Véget vetett a korábbi acsarkodó, hányatott gyermekkoromnak – kezdi a történetet Heincz László, az első sorozat világosítója és a folytatás, az …és még egymillió lépés rendezőasszisztense. Hangja el-elcsuklik a meghatottságtól. Édesapja Amerikába disszidált, így fia nem tanulhatott tovább az egyetemen. Az élet minden területén érezte a kiközösítettséget, ezért fordulópontot jelentett az életében, amikor Rockenbauer Pál munkát ajánlott neki a tervezett sorozatban. – Miután Pali bevett a stábba, még másfél év telt el, mire valóban elindultunk forgatni. Közvetlenül előtte kimehettem édesapámhoz Amerikába egy hónapra, de végig azt vártam, hogy jöhessek már haza, és mehessünk a Zempléni-hegységbe.
A Másfél millió lépés Magyarországon nagy titka az, hogy a képernyőn megjelenő könnyed kirándulást rendkívül aprólékos szervezőmunka előzte meg. Az 1979. őszi forgatást megelőzően két éven keresztül folytak az előkészületek. Ahogy Sáfrány József fogalmazott: „Ha egy tucat pasas elindul kirándulni az erdőben, akkor nem jön csak úgy szembe velük a világ.” A rendező és az asszisztens a forgatás előtt ketten végigmentek az egész útvonalon, és följegyeztek minden említésre méltó dolgot. Előzőleg az összes faluba levelet küldtek, amelyekben lehetséges interjúalanyokat kerestek, majd az útvonalbejáráson megismerkedtek velük. Így a filmen az idős nénik és bácsik már régi ismerősként fogadták a filmeseket. A munka szigorú beosztás szerint folyt, a napi forgatókönyvek percre pontosan rögzítették a forgatási tervet, az első soruk mindig a napfelkelte időpontja volt. Anyagi oka is volt annak, hogy a forgatást ilyen pontosan meg kellett szervezni: rengeteg filmnyersanyagot használtak el, a költségvetés egy nagyfilm árával volt összevethető. A produkció azért került át az ifjúsági szerkesztőségtől a Natura szerkesztőséghez, mert a sorozat filmigénye (akkoriban filmet csak valutáért lehetett beszerezni nyugatról) kimerítette volna az ifjúságiak éves keretét.
– Nem csaltunk. A több mint ezer kilométer hoszszú kéktúrát végig gyalog tettük meg, nem vágtuk le a nehezebb részeket, nem pattantunk autóba, miután leállítottam a kamerát. Tettük ezt főként azért, mert Rockenbauer Pál személyiségével nem volt összeegyeztethető a csalás – mondja Szabados Tamás operatőr, aki korábban már a Kilimandzsárón és az Antarktiszon is forgatott Rockenbauerrel. – Az úton annyira összeszokott a csapatunk, hogy amikor közeledett a végcél, egyre szomorúbbak lettünk, tudván, hogy mindjárt vége lesz. A sorozat története azonban csak akkor kezdődött. Azóta természetfilmesek, túrázók, természetszerető emberek tömegeit inspirálta, hogy megismerjék hazánk kincseit.
A stáb július végén indult útnak, és október közepén érkezett a Kőszegi-hegységhez. Azért választotta a rendező az őszt, mert így a szelídgesztenye érésére érkeztek Zengővárkonyba. Rockenbauer Pál számára talán a világ legszebb helye volt ez a gesztenyés. A vándorló stábtagok a forgatás alatt egyszer látogathattak haza, amikor a kéktúra nyomvonalán haladva érintették Budapestet is. Akkor mindenki kapott egy szabadnapot, amikor meglátogathatták családjukat, majd indultak tovább nyugat felé.

Hetvenhat napig tartó útra megpakolt hátizsákkal túrázni minden természetjárónak megterhelő, de ha az ember még filmes felszerelést is cipel magával, az időnként kínkeserves lehet. Márpedig harmincöt évvel ezelőtt nem néhány dekás kamerákkal folyt a filmforgatás, és a képeket sem súlytalan memóriakártyákra rögzítették. Két kamerát használtak, a nagyobbik tizenkét kilogrammot nyomott. A két operatőr heti váltásban cipelte a nagyobbik vagy a kisebbik kamerát. De a hangmérnök sem járt jobban: neki a húszkilós magnó jutott. Az út kezdetén mindenki próbálta magával vinni az otthon megszokott használati tárgyait és hetekre elegendő ruhát. Már az első nap kiderült azonban, hogy ez lehetetlen. Így a gyártásvezető Volgájával, amelynek segítségével Budapesttel tartották a kapcsolatot, szinte minden nélkülözhető dolgot, fényképezőgépet, fésűt, dezodort és a legtöbb ruhát hazaküldték. A filmen gyakran látható, hogy a túrázók hátizsákján szárad a frissen mosott ruha. Ezt nem lehetett kikerülni, mert a legtöbb stábtagnak csak két váltás ruhája maradt: ami épp rajta volt és az előző napi, amit menet közben teregetett ki a zsákján.
A hetvenes években sok olyan használati tárgy, amelyet ma már bármelyik boltban meg lehet vásárolni, hiánycikknek számított. Hetekig kellett keresgélni, míg megfelelő bakancsot, hátizsákot találtak a stáb minden tagjának. A sorozat emblematikussá vált, teljes testet és a hátizsákot beborító esőkabátjait a Graboplast alapanyagából kifejezetten a filmesek számára gyártották. Ugyanígy csináltatni kellett a hálózsákokat, mert akkoriban még nem lehetett jó minőségűeket kapni.
A Másfél millió lépés, bár főként természetfilmnek tartják, legalább annyira szól a falvak életéről és a népi hagyományokról, mint középhegységeink természetrajzáról. 1981-ben, amikor a sorozatot először bemutatta a televízió, korántsem volt megszokott, hogy egy műsorban hangsúlyos szerepet kapjanak a templomok mint a falusi kultúra fő színterei. Márpedig a Másfél millió lépésben epizódonként legalább három templom tűnik föl, plébánosok, lelkészek nyilatkoznak. A megkérdezett stábtagok egybehangzóan mondták, hogy semmilyen politikai nyomást nem éreztek a filmsorozat készítésekor, nem kellett semmit sem kivenniük vagy betenniük. Szabados Tamás szerint a falusi emberek életét, világát tudták láttatni anélkül, hogy ez bármiféle ideológiai színezetet kapott volna.
A mai természetjárók szinte kivétel nélkül a sorozattól eredeztetik szenvedélyüket. A Muzsikás együttes főcímdala himnusszá vált, ma már egy világlátást fejez ki.
– A kéktúra Magyarország turistaútja. A vándor, ha végighalad rajta, minden szépséget megtalál, amit csak elképzelhet. Olyan, mint Spanyolországban az El Camino. Egyszer talán ugyanúgy hozzátartozik majd a magyarok identitásához, mint a Camino a spanyolokéhoz – mondja Szabados Tamás. – Én Magyarország csodáinak ismeretét kaptam a sorozattól. A világon egyedül a Nagyszénáson növő pilisi lent, Európa legnagyobb nárciszosát Babócsán, a hatezer magyar forrásból legalább kétszázat a Másfél millió lépés forgatása közben ismerhettem meg.
A készítők mind a mai napig évente kétszer összegyűlnek Rockenbauer Pál sírjánál a zengővárkonyi szelídgesztenyésben és a narrátor, Sinkó László otthonában, hogy életük talán legnagyobb kalandjára emlékezzenek.
– Ez a kitüntetés alapvetően nem nekünk szól, hanem annak, aki nem kaphatta meg, mert posztumusz nem adományozható: Rockenbauer Pálnak – vallja Sáfrány József, aki beszélgetésünk után egy órával repült el Ghánába, ahol ugyancsak természetfilmet forgat. – Mi kisinasként körülötte futkároztunk, de ez a sorozat teljes egészében az ő személyiségét tükrözi. Én mindent Rockenbauertől tanultam, és minden későbbi eredményemet a Másfél millió lépésnek köszönhetem.

A filmkészítők nem tudtak elszakadni alkotásuktól. A stábtagok és az egykoron nyilatkozó falusiak között életre szóló barátságok szövődtek. A Makkoshotykán élő erdész, Nagy György máig gyermekeként fogadja Heincz Lászlót, aki a világosító Sáfrány Józseffel az ezredforduló táján hivatalos megbízással is visszatért a híres turistaösvényre, segédkezve a Cartographia által készített kéktúraatlasz létrehozásában. Ehhez újra bejárták a klasszikus kéktúra felét és a Rockenbauer Pál dél-dunántúli kéktúra egészét.
– Az út során az ösvény kanyarulatait is fölismertük, és azt vártuk, mikor jön velünk szembe a stáb többi tagja és régi ismerőseink. Az összkép azonban lesújtó volt. Be kellett látnunk, hogy ma már nem készíthető el az a film, amelyet Rockenbauer Pál 1979-ben forgatott – sóhajt Heincz László. – Alig élnek azok közül, akik a Másfél millió lépés képkockáin szerepeltek. Torokszorító például a csereháti Baktakék vagy Csenyéte elnéptelenedése. Szó szerint sírtunk Sáfrány Józseffel, amikor ott jártunk. A kéktúra útvonalát helyenként meg kellett változtatni, hogy a túrázók elkerülhessék a legrosszabb helyeket.

2014. március 22.