Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. június 27.

Madárvész

Kevés az olyan klasszikus horrorfilm (vagy thriller, ahogy mostanában szokás nevezni), amely napjainkban is ugyanazt a rémisztő hatást váltaná ki a nézőkből, mint készítésekor. Miközben elismerik filmtörténeti jelentőségüket, legtöbbjük már a gyerekeket sem tudja megijeszteni. Hitchcock 1963-ban forgatott Madarak című filmje talán egyike a kevés kivételnek, a látszólag céltalanul, irracionálisan és félelmet nem ismerve támadó madarak még ma is szorongással tölthetik el a nézőt. A filmet Daphne du Maurier azonos című novellája és megtörtént események ihlették, de az eredeti madártámadások oka ugyanolyan rejtélyes maradt mostanáig, mint a film történéseinek mozgatórugói. A Louisianai Állami Egyetem oceanográfiai tanszékének kutatói azonban nemrég annak idején gyűjtött, vízben lebegő állatok gyomortartalmának vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a madarak kamikazékat idéző viselkedését mérgezés okozta, tudósít a USA Today. Az állatok furcsa viselkedését kiváltó mérgezések valójában meglepően gyakoriak a természetben, és a klímaváltozás folytán terjedőben lévő mérgező moszatok miatt csak súlyosbodhat a helyzet.



20
évvel ezelőtt Kaliforniában megzavarodott pelikánokra lettek figyelmesek, amelyek csakhamar elpusztultak. Kiderült, hogy egy moszat, a Pseudo-nitzschia a felelős a betegségükért. E moszat ugyanis neurotoxint, tehát az idegrendszert megbénító mérget termel, amely a táplálékkal együtt bejutott a madarak szervezetébe. Nem ez volt az első ilyen eset a környéken.

1961.
augusztus 18-án milliószámra őrültek meg tengeri madarak ugyanott, a kaliforniai Monterey-öböl térségében. Érthetetlen módon rátámadtak mindenre, amire egyébként rá sem hederítettek. Tovább fokozza az eset nyugtalanító jellegét a madarak fajneve: szürke vészmadár. Az incidens vélhetően mára feledésbe merült volna, ha nem nyaral éppen ott a rémisztő eseményekre mindig fogékony Alfred Hitchcock.

371
filmes trükköt alkalmazott saját bevallása szerint Hitchcock a két évvel később készített Madarak című filmjében, amelyet részben az évtizedeken keresztül feltáratlan hátterű Monterey-öbölbeli események ihlettek. A pelikánpusztulás után azonban a kutatók az moszatmérgezésre kezdtek gyanakodni.

5
héttel az 1961-es rejtélyes madártámadások előttről származó zooplanktonmintákat, tehát a tengerben lebegő apró rákocskákat találtak egy oceanográfiai gyűjteményben, és ez a felfedezés vezetett a rejtély megoldásához.

2
mikrométernél nagyobb szemcséket szűrnek ki a vízből ezek a rákok, így gyomortartalmuk vizsgálata képet adhat az akkoriban előfordult moszatokról. Az eredmények igazolták a várakozásokat.

79
százalékában a vizsgált rákoknak megtalálták a Pseudo-nitzschia moszatot. A moszat által termelt méreg korántsem csak a madarakat veszélyezteti.

4
ember halt meg 1989-ben a kanadai Prince Edward-szigeten, miután moszattoxinnal fertőzött kagylót fogyasztott.

2012. január 7.