Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. június 18.

Leányelemek

A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Magyarországon rengeteg olyan ház épült, amelynek szigetelésébe kohó- vagy szénsalakot töltöttek. A vasgyártás és az áramtermelés után visszamaradt porózus anyag olcsó volt, de benne sok mérgező, esetleg radioaktív elem dúsulhatott fel. Azóta kérdés, hogy megbetegíthetik-e ezek a házban lakókat. A vörösiszap-tragédia irányította a figyelmet újra az építkezéseknél felhasznált salak esetleges egészségkárosító voltára.



Amint lapunk is beszámolt arról, az ajkai tározók falába tetemes mennyiségű szénsalakot építettek be. Magyarországon a XX. század közepén a villamosenergia-termelésre és a vasgyártáskor felhasznált szén, illetve maga az érc is gyakran olyan kőzetből származott, amelynek magas volt a radioaktivitása. Az ipari folyamat végén megmaradó kohósalakot és szénsalakot olcsósága és viszonylagosan jó hőszigetelő tulajdonságai miatt az építőiparban hasznosították. Főként pince-, illetve tetőfödémekbe töltötték, a gerendák közé. Az eredeti kőzet miatt a kohósalakban általában nagyobb volt a radioaktív elemek mennyisége, mint más építőanyagokban, így a hatvanas években betiltották bizonyos magasabb radioaktivitású salakok felhasználását a lakóépületekben. A jelenleg termelődő kohósalakot útalapba vagy sportpályák alapozásába építik be továbbra is. Itt nem lehet veszélyes, hiszen szabad levegőn az emberek nem tartózkodnak sokáig a közelében, és a terület szellőzése is megoldott.
Ám a tilalom előtt épült házak jó része ma is áll. A salak miatt a lakók az átlagosnál magasabb sugárterhelésnek vannak kitéve. Kérdés, hogy mennyivel nagyobbnak, hiszen a gyenge radioaktív sugárzás olyannyira természetes dolog a földön, mint a szél vagy az eső.
– Az emberi szervezetet állandóan éri természetes radioaktív sugárzás. Ennek mértéke függ az élőhelytől, az életviteltől és a felhasznált építőanyagoktól is. A faépítésű házakban az embert érő háttérsugárzás alacsonyabb lehet, de ha véletlenül olyan területre építkeztek, ahol a talajban magas a radioaktív anyagok koncentrációja, akkor elérheti akár az átlag többszörösét is – mutat rá Fülöp Nándor, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet (OSSKI) főosztályvezetője. A világban átlagosan 2,4 millisievert a háttérsugárzás évente, de vannak olyan pontjai a földnek, ahol ennek többszörösét mérhetjük. (A sievert a sugárzás biológiai dózisának mértékegysége, azt mutatja, hogy a sugárzás hányszor nagyobb kártételre képes a szervezetben, mint a viszonyítási alap.) Norvégiában és Németországban például vannak helyek, ahol a talaj természetes radioaktivitása a magyarországi tízszerese.
Ám ezeken a területeken is évszázadok óta élnek emberek, és az utóbbi időben végzett epidemiológiai felmérések nem mutattak náluk a háttérsugárzásnak tulajdonítható egészségkárosodást. Az erős radioaktív sugárzás egészségkárosító hatása azonban egyértelmű, és a radon nemesgáz alapvető szerepet játszik ebben. Az uránbányászoknál, akik munkaidejük nagy részét a magas radonkoncentrációjú uránbányákban töltik, sokkal gyakoribb a tüdőrák, mint más bányászoknál. A gyenge sugárzás károsító hatása nem bizonyítható, ugyanakkor a biztonság érdekében a nemzetközileg elfogadott eljárás szerint az egészségkárosító hatást a sugárzás mértékével arányosnak tekintik.
A radon gáz jelenlétére kell figyelnünk. Hazánkban a talajból feláramló radon okozta háttérsugárzás Mátraderecskén és környékén a legmagasabb. Ott egy kőzethasadékon át a mélységben keletkező radon könynyedén kijuthat a felszínre. Emiatt a mátraderecskei házak pincéjében igen magas, a magyar átlagot akár százszorosan meghaladó radonszintet lehet mérni. Az ország más területeihez viszonyítva húsz-huszonöt százalékkal magasabb a háttérsugárzás a Mecsekben is, nemhiába volt ott az uránbánya.
A természetes sugárzás hatását megnövelheti az építőanyagból származó sugárzás. Ennek mértéke számos tényező függvénye. Az Ajka és Tatabánya környékén, illetve a Mecsekben bányászott szenekből keletkezett salak például több radioaktív anyagot tartalmaz. A mélyebb rétegekből származó, korábban kialakult feketekőszénnek természetes módon nagyobb a radioaktivitása. Ezeken a területeken a tórium és az urán nagyobb mértékben keveredett el a szénnel. A salak radioaktivitása a szén égetési hőmérsékletétől is függ. Ha magas hőmérsékleten égették el, például hőerőműben, akkor a salak üvegesedik, és nem tud belőle kijutni a radon. Ez jellemző a Tatabányán épített emeletes házakra is. Ezzel szemben Ajkán gőzmozdonyokban keletkezett mozdonysalakot, illetve a kenyérgyárban elégetett szénből származó salakot is használtak az építkezéseken. Mivel ezeket alacsonyabb hőmérsékleten égették el, a salak radonkibocsátó képessége magasabb.
– Hogy a kohósalak-feltöltéssel épült házak károsítják-e a bent lakók egészségét, bár rengeteg helyen vizsgálják a világban, ezt senki sem tudja. Vannak pozitív eredmények, és van nagyon sok negatív – mondja Fülöp Nándor. – A legjobb, amit tehetünk, hogy a lehető legkisebbre csökkentjük a kockázatot, minél kisebb radonkoncentráció érje az embereket.
Annak érdekében, hogy lássuk, milyen mértékű sugárterhelés éri a kohósalak-feltöltést tartalmazó házban lakókat, felkértük a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének (BME NTI) szakembereit, hogy vizsgáljanak meg egy ilyen házat egy Tatabányához közeli kistelepülésen. A vizsgálat két részből állt. Először a helyszínen járták végig a helyiségeket, és minden szoba négy sarkában, illetve a közepén megmérték a sugárzás mértékét. A sugárzásmérőnek egyébként ma már digitális kijelzője van, így nem hasonlít a filmekben megszokott, ketyegő Geiger–Müller-számlálóra.
– Magyarországon az óránkénti 80 nanosieverttől 250-ig terjed az átlagos, természetes háttérsugárzás mértéke. Kétszázat mérhetünk például a Gellért-hegyen, mert a föld alatti források mentén utat talál a radon magának – mondja Huszka Ádám, a BME NTI dozimetrikusa, miközben a sugárzásmérőt a szoba sarkában egy méter magasan (az előírásoknak megfelelően) a falhoz illeszti. – Régen a Gellért-hegyről származó vizet még azzal reklámozták, hogy magas a radontartalma, és ez milyen egészséges. A vízben oldott nemesgáz már önmagában is viccesen hangzik, hiszen a radon nem oldódik.
A ház legnagyobb aktivitású helyiségében óránként 400 nanosievert körül volt a sugárzás (ez évente 3,5 millisievertet jelent), ami háromszorosan haladta meg a kertben mért alapszintet. Hogy ez okot ad-e aggodalomra vagy sem, azt a radioaktivitás természete miatt sosem tudhatjuk bizonyosan. Az OSSKI szakemberei is gyakran mérik a házak sugárterhelését, és ők, ha a házon belül mérhető aktivitás három-négyszer meghaladja a területen egyébként mérhető háttérsugárzást, akkor már azt javasolják, hogy a tulajdonos tegyen lehetőségei szerint a sugárzás csökkentése érdekében. A szakma elvei szerint a sugárzástani szakemberek semmilyen, a helyben mért természetes aktivitást meghaladó sugárzásra nem mondhatják, hogy veszélytelen.
– A sugárvédelmi hatóságok rendelkezése szerint nincs küszöbdózis, tehát a legkisebb sugárterhelés is egészségügyi kockázatot jelent. Csak annyit lehet mondani, hogy a kohósalakos feltöltésű házakban az embereket érő sugárterhelés összevethető nagyságú a háttérsugárzással, a hatását pedig lehetetlen kimutatni – mutat rá Somlai János, a Pannon Egyetem radiokémiai tanszékének vezetője. – A zárt épületekben mindig magasabb a sugárzás, mint a szabadban, mert már nemcsak a talajból ér minket a terhelés, hanem oldalról, a falakból is.
Jelenleg még nincsen Magyarországon törvényi szabályozás a lakóépületekben megengedett radonkoncentrációra. A munkahelyekre már van, hiszen ez a munkavégzés egészségügyi kockázatát növeli. A háztulajdonosoknak így törvényi kötelezettségük nincs, akkor sem, ha a radon koncentrációja többszörösen meghaladja az átlagot. Somlai János szerint magasabb koncentrációnál már célszerű tenni valamit. Az Egészségügyi Világszervezet az utóbbi években a felére csökkentette azt a radonkoncentrációs értéket, amelynél már ajánlják a beavatkozást.
Az Európai Unió a régi házak tulajdonosait arra ösztönzi, hogy födémcserével, szigetelő festéssel, gyakori szellőztetéssel törekedjenek a magas radonkoncentráció csökkentésére, az új házak esetében pedig még alacsonyabb határértéket javasol. Ezek azonban nem kötelező érvényű rendeletek, csak ajánlások, aminek hátterében a bizonyítottság hiánya, illetve a betartás hatalmas költsége áll.
Mérlegelni kell azt is, hogy a radonkoncentrációtól tartva nem teszünk-e olyat, amely más szempontból több kárt okoz, mint amennyit használ. Ha jól szigetel például a festék, az meggátolhatja a radon kiáramlását a födémből. Viszont ezzel együtt meggátolja a levegő áramlását is, így bepenészedhet a fal, ami sokkal nagyobb egészségügyi kockázatot jelent, mint a radon.
Visszatérve a kohósalakos, Tatabánya környéki házhoz: miután a BME NTI dozimetrikusa megmérte a ház helyiségeiben tapasztalható sugárzást, mintát vett a kohósalakból, amelyet később az egyetem laborjában tüzetesebb aktivitásmérésnek vetettek alá. A radioaktív elemek esetlegesen nagyobb koncentrációját az anyagmintában igen nehéz kimutatni, mert a detektor által mért sugárzás minőségében nem tér el a háttérsugárzástól. A talajban ugyanezek az elemek sugároznak, csak a mennyiségük lehet más. Ezért a vizsgálat előtt pontosan meg kell mérni a háttérsugárzást, amelyet aztán levonnak a minta sugárzásából. Az eredmények szerint a minta aktivitása nem tért el az átlagostól.
– A mintában akkor lehet nagyobb a radioaktív elemek koncentrációja, ha ezeket valamilyen ipari folyamat során feldúsítják, vagy ha eltávolítjuk mellőlük a nem radioaktív elemeket. Ez utóbbi szokott történni a salakoknál – mondja Zagyvai Péter, a BME NTI oktatója. – A szén elégetése során minden különösebb ok nélkül is három-négyszeresére növekedhet a salakban a radioaktív elemek koncentrációja. A kohósalak legnagyobb baja az, hogy az égetés során rendkívül porózussá válhat, ilyenkor rengeteg üreg keletkezik a belsejében. Ezzel együtt megnövekszik a salak felülete, és a felületről nagyon könnyen válhat le a radon.
Amint láttuk, a salakok radioaktivitását, hasonlóan a természetes háttérsugárzáshoz, főként a rádium bomlásával keletkező leányelem, a radon egyik izotópja okozza. Ha a felülethez közel keletkezik, könnyen kilép a levegőbe. Légnemű halmazállapota okán pedig nagyobb egészségügyi kockázatot jelent, mint a szilárd radioaktív elemek. Legfontosabb leányelemei a polónium, az ólom és a bizmut, melyek könnyedén megtapadhatnak a tüdő hörgőiben áramló levegőben szálló por és pára felületén, s így csoportosulva rakódnak a légutak belső falára. A polónium néhány percen belül elbomlik, még azelőtt, hogy a szervezet természetes tisztító mechanizmusai el tudnák távolítani a légutakból. Bomlása során alfa-sugárzást bocsát ki, amely rövid úthosszon, néhány milliméteres távolságban rendkívül nagy károkat okoz az élő sejtekben. Az alfa-sugárzás hatására a sejt elpusztul, vagy megváltozik a működése – akár tumorsejtté is alakulhat.
– A sugárzás élettani hatása rendkívül sok véletlenszerű eseménytől függ, és emiatt van az, hogy nem tudjuk egyértelműen hozzárendelni az következményt a kiváltó okhoz. Közöttük túl sok idő telik el. Csak a természetes szintnél jóval nagyobb dózisoknál lehet párhuzamot vonni, például a radioaktivitás és a tüdőrák között – mondta Zagyvai Péter. – A biztonság érdekében ezért a kockázati szintet olyannyira le kell vinni, hogy már praktikusan értelmetlenné váljon a gondoskodás, mert más hatások sokkal több veszélyt jelentenek.

2011. február 26.