Bár szerte a világon csodájára járnak, a rajzfilmsorozat miatt valószínűleg hazánkban övezi a legnagyobb hírnév a vízipókot. Ez az egyetlen pókfaj, amely teljes életét a víz alatt, apró tavacskákban, patakokban tölti. Bár a víz alatt él, a többi pókhoz hasonlóan légköri oxigént lélegzik. A hímek a potrohuk szőreivel fogva tartott buborékból, mondhatni, személyes oxigénpalackjukból lélegeznek.
A nőstények emellett pókfonálból szőtt, sátorszerű fészket építenek, amelybe szorgos munkával buborékot építenek a felszínről hozott levegő segítségével. Ebben sokkal hosszabb ideig kibírják felszínre jövetel nélkül. Erre utal angol nevük is: búvárharangpók. A vízipók latin neve is beszédes: Argyroneta aquatica, annyit tesz, „vízi ezüstös háló”, és a rabul ejtett buborék falának fémes csillogására utal. Azt gondolhatnánk, hogy egy ennyire különleges és közismert állat már nem tartogathat meglepetést a kutatók számára. Koránt sincs így: egy új felfedezés egyenesen azt jelzi, hogy a vízipók lélegzéséről eddig alig tudtunk valamit, számol be a New Scientist.
62
fok távolságban az Egyenlítőtől is élnek vízipókok az északi féltekén Európában és Ázsiában (a 62. szélességi kör Norvégián és Kanada északi részén halad keresztül, alig néhány foknyi távolságra az északi sarkkörtől).
30
százalékkal nagyobbak a hím vízipókok a nőstényeknél, ez pedig rendkívül szokatlan a pókok között (a többi faj hímje általában eltörpül a nőstény mellett). A feltételezések szerint a hímeknek a víz alatti életmód kívánta nagyobb erőkifejtés miatt van szükségük a nagyobb testméretre.
250
éve írták le először a vízipókot a tudomány számára, mégsem ismerték a biológusok egészen eddig víz alatti lélegzésük mikéntjét.
20–40
percenként a felszínre kell jönnie a póknak ahhoz, hogy a hálójába szorult buborékot friss levegővel töltse föl, feltételezték a korábbi tanulmányok. E téves elmélet a buborék térfogatán és a vízipók feltételezett oxigénfogyasztásán alapult. Egy új kísérlet azonban kimutatta: oxigénigényük jó részét a vízből fedezik.
12
pókot gyűjtöttek a vizsgálathoz a németországi Eider folyóból. Az állatok befogásához különleges engedélyek kellettek, a vízipók ugyanis eltűnőfélben van az európai vizekből, szinte már a kihalás fenyegeti. A laborban, külön akváriumokban tartott nőstények buborékába ezután optikai kábelre szerelt miniatűr oxigénérzékelőt szúrtak, és mérték a környező víz oxigéntartalmát is.
70
százaléka a pók által belélegzett oxigénnek nem a víz feletti levegőből, hanem a vízben oldott, majd a háló segítségével onnan kiszűrt oxigénből származik, derült ki a német Humboldt Egyetem és az ausztrál Adelaide-i Egyetem kutatóinak vizsgálatából. A háló tehát amolyan testen kívüli kopoltyúként működik.
24
órán keresztül vagy még annál is tovább képes a vízipók a víz alatt tartózkodni, hála újratöltődő búvárharangjának. Néha mégis föl kell jönnie, mivel a buborék levegőjének nitrogéntartalma (amely a légköri levegő 78 százalékát adja) szépen lassan elillan a buborék falán keresztül, és beleoldódik a vízbe.
2011. július 9.
