Amerikában holnap játsszák az amerikaifutball-döntõt, a superbowlt
Indianapolisban. Bár hagyományosan ez a legjelentõsebb tévés
esemény az Egyesült Államokban, számunkra különösen izgalmas:
évtizedek óta elõször ugyanis magyar játékos is játszhat a mérkõzésen.
A liga emellett kötelezõ tananyag lehetne a sportvezetõk oktatásán,
iskolapéldája annak, hogyan lehet a sportból mérhetetlenül
sok pénzt csinálni.
A jegypénztárban ülő hölgy érdeklődve lapozgatja útlevelemet. Az interneten vásárolt jegy átvételéhez igazolnom kell magam. Kedélyesen megkérdi, hogy csak a meccs miatt utaztam-e San Diegóba Lengyelországból. Válaszom után kapkodva, bocsánatkérőn helyesbít: „Ja, persze, persze, Budapest Magyarországon van.” Decemberben vagyunk, de a verőfényes dél-kaliforniai napsütésben húsz Celsius-fok is lehet a hőmérséklet. A helyi, Chargers becenevű csapat stadionjának hatalmas parkolójában sok család már órákkal a mérkőzés előtt lakókocsival kempingezik, Chargers emblémás horgászszéken ülve hűsölnek a Chargers emblémás kerti pavilon árnyékában, húsokat grilleznek, és Chargers emblémás hűtőtáskából isszák a sört. Kétséges, hogy ők valójában vettek-e jegyet a meccsre, mert pontosan ugyanazt csinálták akkor, amikor megérkeztem, és akkor is, amikor a több tízezer emberrel együtt megpróbáltam felszállni a város felé közlekedő HÉV-re. A kempingezők első látásra furcsa időtöltése rávilágíthat az amerikai hivatásos amerikaifutball-bajnokság, a Nemzeti Futball-liga (NFL) bevételeinek jelentős részére: a szurkolók életük minden használati tárgyát beszerezhetik a kedvenc csapatuk logójával díszített kivitelben, így akkor is bevételt termelnek a ligának, ha történetesen nem váltanak belépőjegyet a mérkőzésre.
A Buffalo Bills ellen vívott győztes meccset a hivatalos adatok szerint 62 494 ember nézte meg a lelátókról, amely a stadion befogadóképességét figyelembe véve 88 százalékos telítettséget jelent. A szurkolók között rengeteg gyereket látni: apjukkal, anyjukkal jöttek ki a vasárnap délutáni mérkőzésre. Talán ez az amerikai hivatásos sportágak sikerének legfontosabb titka: itt láthatóan senkinek eszébe sem jut, hogy egy meccsen megtámadhatják, megverhetik azért, mert az egyik vagy a másik csapatnak drukkol. Így könnyű szívvel érkeznek középosztálybeli családok, biztosítva a fizetőképes keresletet.
A meccsnézés Amerikában azt jelenti, amit mindenhol a világon jelentenie kellene: hét végi családi szórakozást. Az ellenfél szurkolóinak bántalmazása olyannyira ismeretlen arrafelé, hogy három héttel ezelőtt, a negyeddöntők idején országos ügy lett abból, hogy több New Orleans Saints-szurkoló fenyegetve érezte magát, amikor San Franciscóban néhány helyi drukker szidalmazta őket. A következő héten a San Fanciscó-i rendőrség a rendbontók kiszűrésére az akkori ellenfél, a New York Giants mezébe bújtatott titkosrendőröket ültetett a lelátókra.
A San Diegó-i stadion alkalmazottai könnyed profizmussal végzik a dolgukat, a szigorú biztonsági intézkedések sem zavarók. Látszólagos jókedvük átragad az emberre, és boldogan fizet nyolc-tíz dollárt (a kinti árszint dupláját) egy-egy hot dogért. A kapuknál díszegyenruhába öltözött tengerészgyalogosok gyűjtenek játékokat a tengerészgyalogos-árvák számára, mellettük a parkban a légierő akadémiájának kadétjai a díszlépéseket gyakorolják. Ők hozzák majd be a zászlókat a mérkőzéseket mindig megelőző himnusz előtt. A himnusz utolsó, a közönség hangos ovációját kiváltó sora közben („a szabadok földje és a bátrak otthona fölött”) óraműpontossággal érkezik a stadion fölé egy teherszállító katonai repülőgép, amely szűk kört leírva távozik.
A külsőségek magával ragadók, a híres játékosok pedig egész életükre afféle amerikai hőssé válnak. Ebben az évben azonban nekünk, magyaroknak is van okunk a büszkeségre. Harmincnyolc évvel ezelőtt fordult elő ugyanis utoljára, hogy magyar származású játékos lépett pályára a superbowlon. Akkor Larry Csonka, a Miami Dolphins játékosa bajnok lett, egyúttal a mérkőzés legértékesebb játékosa címet is begyűjtötte. Azóta a döntőben csak mellékszereplő lehetett egy magyar származású focista: Bernie Kosar 1994-ben a dallasi irányító, Troy Aikman cseréjeként a kispadról nézte végig a meccset, de nem játszott. A holnapi döntőben viszont valószínűleg szerephez jut Meskó Zoltán, a New England Patriots Temesváron született játékosa. (Meskóval tudomásunk szerint lapunk készített először interjút Magyarországon még egyetemi játékos korában: Tojáslabda, 2010. január 9.)
Meskó Zoltán kissé furcsán érezheti majd magát a döntőn, hiszen interjújában, az egyetemi pályafutását lezáró hivatásos játékosbörze (angol elnevezéssel: draft) előtt azt mondta, hogy legszívesebben éppen a holnapi ellenfélhez, a New York Giantshez szegődne. Az indok meglepően átgondolt volt. Minthogy New York Amerika (és bizonyos szempontból a világ) üzleti életének központja, Meskó a Giants biztosította háttérrel szeretett volna bekerülni az üzleti elitbe, hiszen sportmenedzsment szakot végzett az egyetemen. Végül azonban nem tudott New Yorkba igazolni, hiszen a drafton a csapatok választanak a játékosok közül, és nem fordítva. Az őt kiválasztó Patriotsszal sem szomorkodhat, hiszen a New England-i klub az utóbbi időszak meghatározó csapata a ligában. Maga Meskó is felnőtt a csapathoz, nemhiába nevezte őt a The Wall Street Journal portrécikkének címében „az NFL legérdekesebb emberének”. Míg első profi szezonjában a posztja teljesítményét mérő egyik mutató szerint a liga tizenkilencedik legjobb játékosa volt, idei, második idényében már a tizenegyedik. Egy másik mutató szerint még jobban áll: a tavalyi tizenegyedik hely után idén már a hatodik.
Az NFL a szurkolók számára a játék izgalmáról szól, a klubtulajdonosok (és a játékosok) azonban a belőle kinyerhető pénzt tartják szem előtt. Ahogy általában a nézők érdeklődését kiváltó élsport, a hivatásos amerikaifutball sem az egészségmegőrzésről szól, inkább a szórakoztatóipar része. Sőt kritikusai szerint ez a sportág kifejezetten káros a játékosok egészségére, minthogy az összes amerikai sportoló között az amerikaifutballisták sérülnek és halnak meg leggyakrabban a játék következtében. A statisztikák a múlt század elején (amikor még hivatalosan nem is létezett professzionális bajnokság, csak az egyetemek vívtak egymással sokszor szó szerint vérre menő csatákat) még rosszabbak voltak. Azóta számos biztonsági intézkedést hoztak a súlyos sérülések megakadályozására. Mindezek ellenére 1931 és 2006 között 1006 játékos halálát közvetlenül, 683-ét pedig közvetett módon az amerikaifutball okozta, az összes ligát figyelembe véve. E számok értékeléséhez fontos tudnunk, hogy 2006-ban 1,8 millió igazolt játékos volt az Egyesült Államokban.
Pénzügyi szempontból az NFL mostanában jobban működik, mint valaha. A Forbes magazin szerint tavaly kilencmilliárd dollár (kétbillió forint) volt a liga bevétele, ebből 3,8 milliárd dollárt hoztak a televíziós közvetítési jogdíjak, amelyek az utóbbi negyed században hétszáz százalékkal növekedtek, miközben az infláció csak százszázalékos volt ebben az időszakban. A harminckét csapat egyenként átlagosan egymilliárd dollárt ér, az 1,81 milliárdos Dallas Cowboys pedig a világ második legértékesebb sportklubja, potom ötvenmillió dollárral lemaradva a Manchester United mögött (amely 2005 óta egyébként a Tampa Bay Buccaneers NFL-csapatot is birtokló amerikai Glazer család tulajdona). A töméntelen mennyiségű pénz azonban mintha megrészegítette volna az üzlet minden résztvevőjét. Az NFL igazgatója tizenöt éven belül évi 25 milliárd dolláros bevételt irányzott elő, a klubtulajdonosok és a játékosok között pedig tavaly a 2011-es szezon törlésével fenyegető munkajogi (valójában pénzügyi) háború bontakozott ki.
Mindkét fél nagyobb részesedést akart magának a bevételekből, a tulajdonosok ezenfelül a hagyományosan tizenhat fordulóból álló alapszakasz két mérkőzéssel való meghosszabbítását is megpróbálták a játékosokra erőltetni. Ők, érthető módon, nem akartak többet dolgozni kevesebb pénzért. Mielőtt sajnálni kezdjük őket, érdemes tudni, hogy a játékosok átlagos fizetése 1,9 millió dollár évente (miközben legtöbbjük 770 ezret keres), ebben nincsenek benne a reklámszerződések. A képet árnyalja, hogy a gyakori sérülések miatt az NFL-karrier általában csak három és fél évig tart. Végül az utolsó pillanatban sikerült megállapodniuk. Ugyanez nem sikerült a profi kosárlabda-bajnokságban, az NBA-ben, ahol az elhúzódó alkudozás miatt hetekkel le kellett rövidíteni a szezont.
Meskó első profi szezonjában az NFL szabályai szerint minimálisan adható 325 ezer dollár fejében írt alá a Patriotshoz, amit 187 250 dollár jutalommal fejeltek meg. A négyéves szerződés értelmében évente nő a fizetése, így az idei szezonra 405, jövőre 490, két év múlva 575 ezer dollárt fog kapni, bónuszok nélkül. Mint egy interjújában elmondta, amikor a sikeres draft után hazament, apja hatvan dollárt akart neki adni, hogy abból rendezze az éttermi számlát. Szülei ledöbbentek, amikor ő fizette a vacsorát. A még amerikai szemmel is rendkívül magas fizetés azonban, tudja, nem fog örökké tartani: „Ekkora fizetést csak viszonylag rövid ideig kaphat az ember – mondja. – Utána a szakmájából vagy a felhalmozott vagyon kamataiból kell megélnie.”
2012. február 4.
