Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. május 29.

Turistákat szállító űrrepülő-flotta készül

Hamarosan megindulhat a civil űrhajók sorozatgyártása, a világ egyik legnagyobb rakétatechnológiai cége szerint. Egyre több tehetős magánember szeretne látogatást tenni az űrben, az utazás jelenlegi 25 millió dolláros ára azonban még nekik is magas.



Az EADS repülőgépeket és rakétákat gyártó cég bejelentette, hogy már szélcsatornában tesztelik annak az új űrrepülőgépnek a modelljét, amely a közeljövőben emberek ezreit lesz képes az űrbe juttatni. A vállalat várakozásai szerint a sorozatgyártás megindulásával a jegyek ára a fizetett űrutazás mostani húsz-huszonöt millió dolláros árának alig egy százalékára, mintegy 200 ezer dollárra fog csökkenni. Ezzel együtt egyre több ember számára lesz elérhető az űrutazás, a közeljövőben akár évi 15 ezer ember is eljuthat a világűrbe.

A tervek szerint a leendő "fapados" űrturistákat nem viszik majd föl a Nemzetközi Űrállomásra, ahogy tették ezt a múltban, hanem csak egy rövid repülésen vesznek majd részt száz kilométeres magasságban. Az űrkutatásban ezt a magasságot - amelyet Kármán-vonalnak is neveznek-, tekintik hagyományosan az űr határának. Nevét Kármán Tódorról kapta, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az aerodinamikai törvények megértésében. A száz kilométeres magasság, amely már a termoszférában helyezkedik el, elegendő ahhoz, hogy a résztvevők megtapasztalhassák útjuk során a súlytalanság érzését, amely sokak szerint az űrutazás legfelejthetetlenebb élménye. Az űrhajók meghajtását a folyékony oxigén és a metán elegye fogja biztosítani. Ennek segítségével elérhető az 1 km/s-os sebesség (3600 km/h), amely a Földi atmoszféra elhagyásához szükséges.

Robert Laine, az EADS technológiai igazgatója elmondta a BBC hírszolgálatának, hogy a jövőbeli igények kielégítéséhez több űrrepülőgépre lesz szükség, mint azt első hallásra gondolnánk. A menetrendszeri repülések megindulása után ugyanis a költségek várhatóan drasztikusan csökkenni kezdenek majd, amely még több ember kedvét hozhatja meg az űrutazáshoz. - Ez az iparág is a klasszikus polgári repüléshez hasonlóan fog fejlődni. Valaki majd a repülőgépek építésére fog koncentrálni, mások a menetrendszeri működtetésre specializálódnak majd, megint mások a jegyek eladását fogják szervezni, vagy szállást kínálnak az utasoknak - nyilatkozta Laine. A cég évente tíz űrrepülőgép gyártását tervezi.

Nem az EADS az egyetlen cég, amely fantáziát lát a várhatóan tömegessé váló űrturizmus kínálta üzleti lehetőségekben. Az angol Richard Branson tulajdonolta Virgin Galactic az év elején nyilvánosságra hozta a saját űrrepülőgépének végleges terveit. Ők 2010-ben tervezik megindítani menetrendszerint szolgáltatásukat. A repülőgépük tervei azon a prototípuson alapszanak, amellyel megnyerték az úgynevezett X-díjat, amelyet az első sikeres polgári űrrepülés végrehajtójának ajánlottak fel. A repülés során a nyolc személy szállítására képes járművet egy különleges szállítórepülőgép viszi föl a fölső légkörbe. Ott leválik a „Fehér Lovagnak” nevezett szállítógépről, és ezután indítja be a saját hajtóműveit.

A Virgin Galactic elmondása szerint a szállítórepülő már szinte teljesen útra kész, a tesztrepüléseket még idén megkezdik, míg az űrrepülőgép, amelyet az X-díj győztes SpaceShipOne (1-es számú űrhajó) után SpaceShipTwo-nak (2-es számú űrhajónak) kereszteltek el, hatvan százalékban készült el. A tervek szerint az elődjénél kétszerte nagyobb, 18 méteres űrhajót két pilóta fogja vezetni, és hat fizető utas számára lesz benne hely. A szállítórepülőgép várhatóan az észek-amerikai új-mexikói sivatagból fog indulni, és az utazás nagyjából két és fél óráig fog tartani. Az EADS-hoz hasonlóan a Virgin Galactic is az űr határáig viszi fel az utasait, 110 kilométeres magasságba, ott néhány percig élvezhetik majd a súlytalanságot, és gyönyörködhetnek a Föld látványában. A jegyek ára is megegyezik majd a vetélytárs 200 ezer dolláros tarifájával. Richard Branson elmondta a BBC-nek, hogy már több mint kétszáz ember lefoglalta a jegyét az első utazások valamelyikére, és 85 ezer társuk jelezte érdeklődését. A leendő utasok már több 10 millió dollárt befizettek a cég számlájára.

A polgári űrutazás mellett a cég a tudományos kutatók és a távközlési cégek számára is felajánlja a szolgálatait a jövőben. A hagyományos űrrepülőgépek és az egyszer használatos rakéták költségeinek töredekéért állíthatók majd pályára távközlési műholdak a segítségükkel. A kutatók pedig rutinszerűen végezhetnek majd olyan kísérleteket az űrrepülőgépek fedélzetén, amelyekhez elengedhetetlen a súlytalanság.



2008. március 19.