Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2013. március 1.

Humánetológiai előadássorozat az MTA megbízásából 2.

Populációs és kulturális különbségek a viselkedésben

Kultúrák közti összehasonlítás módszertana három fő faktor alapján csoportosítható (van de Vijver, 2002): (1) kontextuális faktorok részei-e a vizsgálatnak, (2) feltáró vagy hipotézist ellenőrző vizsgálatról van-e szó, és (3) struktúra vagy szint-központú-e a vizsgálat.

 A kontextuális faktorok sokféle változót jelentenek, amelyek hatással lehetnek a kultúrák közti összehasonlítás eredményeire, mint pl. a résztvevők személyisége, szocioökonómiai státusza, iskolázottsága, életkora, stb. Ezek a faktorok elsősorban országok közti összehasonlításkor fontosak. Sok vizsgálat azonban ezeket a tényezőket figyelmen kívül hagyja, így ezen vizsgálatok eredményei könnyen félrevezetőek lehetnek. A környezeti faktorok figyelembe vételével ezen vizsgálatok eredményei pontosabban értelmezhetőek és könnyebben interpretálhatóak.

 A vizsgálatok csoportosításának egy másik szempontja, hogy az feltáró vagy hipotézistesztelő vizsgálat-e. A feltáró vizsgálatok a kultúrák közti különbségek megértését célozzák meg. Ilyen esetekben a kutatóknak a vizsgálatot megelőzően nincs korábbi hipotézisük arról, hogy a kultúrák közti különbségek milyen jellegűek. Az ilyen vizsgálatok a kutatások kezdetére jellemzőek. Az ezt követő vizsgálatok már általában hipotézist tesztelő vizsgálatok, amelyben a kutatóknak már vannak elképzeléseik, hogy az összehasonlítandó kultúrák közt milyen eltérések valószínűsíthetőek.

A harmadik szempont, hogy egy struktúra (pl. individualizmus) meglétét vizsgálják-e az adott kultúrában, ez a struktúra központú vizsgálat. Amikor azt nézik, hogy egy adott struktúra milyen szinten van jelen a vizsgált kultúrában, akkor szint-központú vizsgálatról beszélünk. Ezen kategorizálási szempontok figyelembe vételével a kultúrák vizsgálatának nyolc módszerét különíthetjük el. (...)

Az embernél monogámia, poligínia és poliandria is ismert párosodási rendszer. Az, hogy melyik népcsoportnál mi alakul ki, részben az ökológiai hatások, a földrajzi szélesség függvénye is. Föld különböző pontjain élő népek különböző párosodási stratégiákat folytatnak, amelyek a helyi klimatikus viszonyok következményei is lehetnek. (Miller, 2000)

A trópusokon inkább poligámia, míg a sarkok felé inkább a monogámia jellemző. A trópusokon a meleg éghajlat miatt bőséges táplálékellátottság. Így a nők képesek a férfiak csekély segítségével / segítsége nélkül is élelmet találni maguknak és gyermekeiknek. Emiatt nem kerül jelentős hátrányba az az utód, amelyiknek apja nem segíti anyját, azaz a férfiaknak megéri több energiát fektetniük új partnerek felkutatásába, mint a szülői gondoskodásba. Ez a párosodási rendszer jellemző ausztráliai őslakosokra ahol poligínia van (akár 10 feleség/férfi). A lányokat születésükkor eljegyzik, általában egy idős férfihoz adják. Ezért a nők párt csak házasságon kívül tudnak választani, míg a fiatal férfiak csak idős férfiak feleségeivel tudnak párosodni. A hidegebb éghajlaton rosszabb a táplálékellátottság (főleg télen), emiatt a nők nem képesek egyedül összegyűjteni kellő mennyiségű élelmet. Így szükséges az apa gondoskodása, hiszen az apa nélkül felnövő gyerekek nagy hátrányban vannak. Ilyen körülmények között a férfiaknak érdemes a gondoskodásra fordítaniuk energiáik nagy részét. Emiatt is válik általánossá a monogám párosodási rendszer az Egyenlítőtől távolodva.

A teljes óravázlat letöltése: PDF

Az előadás diáinak letöltése: PDF